fehérvári fiatalok

2017.04.05 |
| 2017.07.05. 09:49:07 |

Nemzetközi fesztiválon aratott sikert a Prospero Színkör

Vasvári Nemzetközi Színjátszó Fesztiválon ezüst minősítést kapott a Prospero Színkör Cselédek című előadása a Magyar Szín-Játékos Szövetség által felkért szakmai zsűritől. A Cselédek két nővér története, akiknek az élete nem más, mint örök szolgálat. A darabot Micskó Zoltán rendezte.
| 2017.07.05. 07:53:36 |

Ma még lehet jelentkezni a jövő heti Napraforgó táborba

Idén is hat héten át fogadja a tábor a táborozókat, szombat és vasárnap kivételével a Napraforgó Városi Napközis Tábor. A Bregyóban július 3 és augusztus 11 között hat turnusban, hétköznapokon 08.00-tól 16.00-ig várják a gyerekeket. Aki a július 10-én, jövő héten hétfőn kezdődő turnusra szeretne menni, ma még leadhatja a jelentkezését.
| 2017.07.04. 10:26:53 |

Elkészült a Teleki belső homlokzatának teljes felújítása

A Telekiben régóta húzódó feladat volt már a belső homlokzat felújítása és függetlenül attól, hogy Székesfehérvár nem fenntartója az iskolának, korábbi ígéretéhez hűen bruttó 113 millió forintos ráfordítással elvégeztette a felújítást. A homlokzat felújításával együtt a nyílászárókat is kicserélték, új labdafogóháló és udvari hangosítás is került a Teleki udvarára.
| 2017.07.04. 08:33:18 |

Egy hét Szent Lászlóval - a lovagkirály táborába várják a diákokat

Árpád-házi Szent László és családja áll a középpontjában annak a tábornak, amely a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumban lesz július 10-e és július 14-e között. Szent László táborába a 6 és 12 év közötti diákokat várják reggel 8 és délután 16.30 között. 

| 2017.07.03. 18:02:30 |

Székesfehérváron tartja tanévzáró ülését a Pedagógusok Szakszervezete

Székesfehérváron tartja három napos kihelyezett tanévzáró ülését a Pedagógusok Szakszervezetének Országos Elnöksége. A hétfőn kezdődő szakmai tanácskozáson részt vesz a szervezet 19 megyei elnöke, a fővárosi és az országos elnök, a tagozatvezetők és a felügyelőbizottság tagjai is. A taglétszáma alapján legnagyobb magyarországi ágazati szakszervezet az elmúlt tanévet értékeli és előkészíti a következő feladatterveit is.
| 2017.07.03. 16:15:22 |

Izgalmas programok gyerekek százainak Velencén és a Bregyóban

Gyerekek százai töltik a vakációt idén is a Székesfehérvár Önkormányzata által szervezett nyári táborokban. Velencén dél-amerikai indián táborral nyitották a szezont, a Bregyóban zajló napközis táborban pedig mától hat héten át rengeteg izgalmas, hasznos és tartalmas programmal várják az iskolásokat.
| 2017.07.01. 18:30:53 |

A jövő útja a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémián

A jövőre készülnek a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia növendékei. Farkas Sándor az akadémia vezetőjének meghívására, az elmúlt héten egy francia szakember, a franciaorsszági Le Mans-ból érkezett Matthieu Donnard vezényelt foglalkozásokat, hétfőtől péntekig pedig Karolis Marcinkevicius a világhírű litván kosárlabda iskola egyik kiváló edzője vezette a gyakorlatokat, a DKKA legtehetségesebb kosarasainak.
| 2017.07.01. 18:24:54 |

Sok százan voltak szombaton a belvárosi fúvós fiesztán

Szombaton fúvós dallamok járták át a Belvárosi utcákat. Az idei Fehérvári Fúvószenekari Fesztiválra Dániából a Kobenhavns Kommunes Skoleorkester érkezett, itt volt a Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar és a Várpalotai Bányász Fúvószenekar is és a szervező Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar is nagy sikerű koncertet adott a Belvárosban sok száz ember előtt.
| 2017.06.30. 15:28:00 |

Fehérvári Fúvószenekari Fesztivál szombaton a Belvárosban

Július 1-jén, szombaton fúvós dallamok járják át a Belvárosi utcákat. Az idei Fehérvári Fúvószenekari Fesztiválra Dániából a Kobenhavns Kommunes Skoleorkester érkezik, itt lesz a Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar és a Várpalotai Bányász Fúvószenekar is és a szervező Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar is koncertezik a városban.
| 2017.06.30. 11:02:56 |

Azimutoló lesz a Pákozdi Katonai Emlékparkban július 1-jén

Július 1-jén szombaton 10 órától Azimutoló lesz Pákozdon az V. Emlékparki Nyár keretében. A program során játékos formában mutatják be a tájékozódás módját a hadtörténelemben, a katonai tevékenységekben, valamint a résztvevők tényleges tájékozódási ismereteket sajátíthatnak el.