fehérvári fiatalok

2017.04.05 |
| 2023.12.31. 18:20:08 |

Élménnyel búcsúztatták a Lurkók a 2023-as évet

A „Vigyázó kéz” és a Lurkó Gyermekvédelmi Egyesület szervezésében, magánszemélyek és cégek finanszírozásában tudott megvalósulni az a győri élményfürdős program, amellyen negyven 4-17 év közötti állami gondozott gyermek, és önkéntes kísérők vettek részt.
| 2023.12.31. 09:25:00 |

Székesfehérvár 2023 - ez történt szeptemberben és októberben

Ősszel Magyarország köztársasági elnöke látogatott a városba, új elnököt választott a Székesfehérvári Diáktanács, befejeződött az Arany János Iskola felújítása, bokrétaünnepséget tartottak a Szent György Kórhár új épülettömbjénél, és Munkácsy Székesfehérváron címmel nyílt nagyszabású tárlat a Szent István Király Múzeumban.
| 2023.12.30. 15:03:00 |

Kikötői legendával és egy csavaros észjárású legénnyel indítja az újévet a Szabad Színház

Az Újév első hétvégéjén a felnőtteket és a gyermekeket egyaránt várja az Igézőben a Szabad Színház. 2024. január 6-án, szombaton este 19 órakor Az átok – kikötői legenda 10+1 képben című előadást, míg 2024. január 7-én, vasárnap 11 órakor a Szegény Tóbiás című bábelőadást láthatja a közönség.
| 2023.12.30. 12:29:00 |

Székesfehérvár 2023 - így ünnepeltünk idén augusztusban

Ötéves Balett Színház, tizedik születésnapját ünneplő Jazz Fesztivál, szabadon engedett gólyák és persze rengeteg kulturális program, ami idén is várta az érdeklődőket az idei Székesfehérvári Királyi Napokon, mely ez évben is méltón emlékezett és emlékeztetett Szent István örökségére és a magyarség legősibb nemzeti ünnepére - egyebek mellett erről is olvashattak a város honlapján 2023 augusztusában.
| 2023.12.29. 08:45:00 |

Székesfehérvár 2023 - ez történt júniusban és júliusban

Japánkeret avattak a Csónakázó-tó szigetén, 24 helyszínnel várta a fehérváriakat a múzeumok éjszakája, újabb önkormányzati létesítményekben tette elérhetővé a város az allergiás rohamok ellenszeréül szolgáló injekciót, és egykori 56-os hőstől, szabadságharcostól búcsúzott a város - többek között erről is olvashattak a város honlapján júniusban és júliusban.
| 2023.12.28. 08:02:00 |

Székesfehérvár 2023 - ez történt idén májusban

Sportmajálissal indult 2023. májusa, a bolondballagásról senki nem távozott üres kézzel, több mint 1900 végzős diákját búcsúztatta Székesfehérvár és átadták a déli összekötő utat is tavasz végén. Rekord vízállás volt májusban a Sóstón és rekordösszegű támogatás jött össze a Richter Egészségváros programján.
| 2023.12.27. 11:00:00 |

Székesfehérvár 2023 - ez történt márciusban és áprilisban

2023 márciusában és áprilisában mérföldkőhöz ért a Kodály Iskola felújítása; tizenharmadik alkalommal rendzték meg a Fehérvári Versünnepet; együtt ünnepeltük 48 hősei; elkészült az új kerékpársáv a Rákóczi úton , Székesfehérvár gazdaságáért díjat vehetett át Katus István és három napig ülésezett városunkban az Országos Diákparlament.
| 2023.12.21. 20:35:21 |

Fényfüzérrel ékesített Volkswagen Bogár érkezett a Városház térre

Karácsonyi díszítésű oldtimer Volkswagen Bogár érkezett a Városház térre csütörtökön este. A kívül fehér, belül piros, ünnepi fényekkel díszített autó a város karácsonyfája alatt volt megcsodálható Fehérváron.
| 2023.12.20. 18:43:09 |

Kiss Diána Magdolna vehette át idén Domján Edit-díjat

A Domján Edit Alapítvány kuratóriuma idén a Vörösmarty Színház művészét, Kiss Diána Magdolnát tüntette ki az elismeréssel. A Domján Edit emlékét ápoló alapítvány kuratóriuma minden évben kiválaszt egy 40. életévét még be nem töltött tehetséges vidéki színésznőt, aki alakításaiban méltó módon örökíti tovább Domján Edit szellemiségét.
| 2023.12.20. 16:02:29 |

Idén is hasznos adományok érkeztek a Családok Átmeneti Otthonába

Példamutató jótékonysági akcióban, a Hétvezér Általános Iskola és a Széna Téri Általános Iskola diákönkormányzatainak együttműködésével tartós élelmiszereket, hasznos holmikat, játékokat és édességeket juttattak el a székesfehérvári Családok Átmeneti Otthonába.