-
Vasárnap játszik a Vidi
A labdarúgó OTP Bank Liga utolsó előtti, 32. fordulójában eldőlhet, mely csapatok végeznek dobogón a bajnok Fradi mögött, és akár meglehet a második, illetve harmadik helyezett is. A Fehérvár FC vasárnap Debrecenbe látogat, a meccs 19:30-kor kezdődik.
2024.05.10. -
Feljutott a DKKA
A döntő harmadik mérkőzésére csordultig megtelt az MKOSZ Edzőközpontja a Csónakázó-tó partján, még a plusz székek, padok is gazdára találtak. A 3-0-lal megnyert döntő azt jelenti, hogy a Dávid Kornél KA felnőtt férfi csapata egyenes ágon feljutott a Piros csoportba, és ősszel már a másodosztályban szállhat ringbe. Dávid Kornél KA – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 77-72 (20-20, 24-19, 16-21, 17-12)
2024.05.09. -
Rögbisek a Városházán
Jelentős győzelmet tudhat magáénak a Fehérvári Rugby Club, a cél pedig az NB1-ben való szereplés. A csapatot Cser-Palkovics András látta vendégül a Városházán.
2024.05.08. -
Faültetés Sukorón
15 darab facsemete elültetésére került sor Sukorón. Az első növényeket a Sukorói Óvoda és Minibölcsődénél ültették el, majd a sportpályánál és a játszótéren folytatódott a fák ültetése.
2024.05.08.
Nem csak a meccsre várják a családokat vasárnap a Sóstói Stadionba
Az OTP Bank Liga 29. fordulójában vasárnap délután a ZTE FC látogat Sóstóra. A 16 órakor kezdődő összecsapás előtt a Föld napja alkalmából ismét színes programok várják a szurkolókat.
A délután folyamán meglátogathatjuk a Sóstó Természetvédelmi Területet, majd a túra végeztével benézhetünk madártávlatból a sóstói kilátóból. Délelőtt 11:00-tól NB III-as csapat fontos meccsen fogadja a Dunaújváros együttesét. A találkozót a Fehérvár FC edzőközpont IV-es pályáján rendezik meg. A belépés ezúttal is ingyenes.
"Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?" - szól a Föld napja egyik jelmondata. A Földünk természeti környezetének megóvására létrejött nemzetközi kezdeményezéshez Magyarország 1990-ben csatlakozott. Az esemény tiszteletére változatos programok várják a drukkereket.
A Sóstói Stadionben csocsó, kapuralövés és subsoccer (ülőfoci), gyereksarok: színezők és tetkók, környezetvédelemre oktató játékok, tesztek, színezők, foglalkoztató füzetek várják a gyerekeket. Ha a vasárnapi időjárás engedi, a Föld napjának alkalmából arra hívják fel a drukkereket, hogy minél többen jöjjenek biciklivel Sóstóra, így csökkentve a károsanyag-kibocsátást!
A stadion körül összesen 262 biciklitároló van, a klub őrzött biciklitárolót nem tud biztosítani.