-
Rendőrkézen a dílerek
Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.
2024.05.10. -
Édesanyját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki többször súlyosan bántalmazta az anyját.
2024.05.09. -
Közlekedik a család
Idén is megrendezi az Országos Balesetmegelőzési Bizottság a "Közlekedik a család" elnevezésű vetélkedőt. A többfordulós megmérettetésre olyan családok jelentkezését várják, ahol a szülők hat és tizenhét éves kor közötti gyermeket nevelnek és legalább egy "B" kategóriás jogosítvánnyal rendelkeznek. A fődíj egy új személyautó.
2024.05.02. -
Bántalmazásért távoltartás
A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványa alapján a járásbíróság távoltartást rendelt el annak a férfinak az ügyében, aki 2023. április 21-én bántalmazta volt élettársát.
2024.04.26.
Három hónap alatt 87 lakás gyulladt ki Fejérben, egy ember meghalt
Az év első három hónapjában keletkezett lakástüzek eloltásához összesen 60 órára és 188 tűzoltójárműre volt szüksége a tűzoltóegységeknek a vármegyében. Összesen 1033 négyzetméternyi épített terület égett le, 10 otthon vált tűz miatt lakhatatlanná, emiatt 20 embernek kellett átmenetileg elköltöznie.
A 87 tűzzel érintett épület közül egyikben sem volt füstérzékelő, holott ezek az eszközök a tűz keletkezésekor azonnal jeleznek, és még van idő cselekedni.
A legtöbb tűz a konyhában keletkezett, ez az összes eset 16 százaléka. A tűzesetek 13 százalékában a nappaliban, 11 százalékában a kéményben, 8 százalékában pedig a hálószobában csaptak fel a lángok. A tűz legtöbbször elektromos problémára, a fűtés hibáira, nyílt láng használatára, illetve főzésre vagy dohányzásra vezethető vissza. A vármegyében a legnagyobb tűz február 9-án, Szabadbattyánban volt, ahol egy száznyolcvan négyzetméteres lakóház négy helyisége, a tetőszerkezet és a hozzáépített melléképület égett. A leghosszabb beavatkozás január 13-án történt Tácon, ahol egy kétszintes családi ház tetőszerkezete és tetőtere borult lángba. Az épület oltása az utómunkálatokkal együtt három és fél órát vett igénybe. A katasztrófavédelem Fejér vármegyében két lakástűz esetében indított tűzvizsgálati eljárást a tűz pontos keletkezési helyének, idejének és okának feltárása érdekében. A beavatkozást 8 épületnél gázpalackok nehezítették.
A lakástüzek megelőzése érdekében tanácsos a konyhába, hálószobába és a nappaliba füstérzékelőt szerelni a mennyezetre.
Olyan füstérzékelők is beszerezhetőek, amelyek füst esetén nemcsak hangosan sípolnak, hanem jelzést is küldenek az okostelefonra. Ez praktikus megoldás lehet idős, egyedül élő hozzátartozóink védelmére. Az első negyedévben szén-monoxid miatt 15 alkalommal riasztották a tűzoltókat Fejérben. Szén-monoxid-mérgezés gyanújával egy ember került kórházba. Akkor keletkezik szén-monoxid, ha zárt térben nyílt láng ég, és nem megfelelő a levegő-utánpótlás. Az ilyen helyiségekben állandó és automatikus szellőzésre van szükség, az ablakokba légbevezetőt kell szerelni, nem elegendő időnként szellőztetni.