-
Telekisek a First Fielden
A Fehérvár Enthroners Futball Akadémia és a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola közös sportnapján több mint kétszáz felső tagozatos diák sportolt a Takarodó úti First Fielden. A gyerekek megismerkedhettek a flag, valamint az amerikai futball szabályaival, továbbá a felnőtt csapat játékosaival közösen vonulhattak be és játszhattak egész délelőtt.
2024.05.10. -
Vasárnap játszik a Vidi
A labdarúgó OTP Bank Liga utolsó előtti, 32. fordulójában eldőlhet, mely csapatok végeznek dobogón a bajnok Fradi mögött, és akár meglehet a második, illetve harmadik helyezett is. A Fehérvár FC vasárnap Debrecenbe látogat, a meccs 19:30-kor kezdődik.
2024.05.10. -
Rögbisek a Városházán
Jelentős győzelmet tudhat magáénak a Fehérvári Rugby Club, a cél pedig az NB1-ben való szereplés. A csapatot Cser-Palkovics András látta vendégül a Városházán.
2024.05.08. -
Faültetés Sukorón
15 darab facsemete elültetésére került sor Sukorón. Az első növényeket a Sukorói Óvoda és Minibölcsődénél ültették el, majd a sportpályánál és a játszótéren folytatódott a fák ültetése.
2024.05.08.
A hajrában veszített pontokat a Vidi a Zalaegerszeg ellen
Fehérvár FC - Zalaegerszegi FC 1-1 (0-0)
Vasárnap délután a ZTE FC látogatott a Sóstói Stadionba az OTP Bank Liga NB I 29. fordulójában. Bartosz Grzelak vezetőedző a Tóth - Bese, Fiola, Serafimov, Gergényi, Schön - Christensen, Katona, Sigér - Karamoko, Stefanelli kezdővel lépett pályára.
Az első félidőben nem láthattak gólt a szurkolók, a ZTE elsősorban a legveszélyesebb játékosa, Mance révén alakított ki helyzeteket a fehérvári kapu előtt. A második félidőben is Mance volt a legveszélyesebb, gyors egerszegi kontra végén ő húzta vissza a labdát a jobbik lábára, lövése a felső lécről vágódott a kapu fölé.
A 70. percben azonban a Vidi szerezte meg a vezetést és úgy nézett ki, hogy ez elég is lehet a győzelemhez. Karamoko kiharcolt egy tizenegyest, a labda mögé Christensen állt, és a zalaegerszegi kapus jó irányba is mozdult el, de a jobb oldalába tartó pontos lövést nem érhette el. (1-0)
A 86. percben szabadrúgáshoz jutott a ZTE, Németh beadását Safronov fejelte a hálóba. (1-1).
A Vidinek ma az egy pont is elég volt, hogy feljöjjön a második helyre a tabellán, jövő hét vasárnap Kisvárdán lép pályára a csapat.