-
Nyitott műtermek a Felsővárosban
Nyitott műterem programsorozatot indított a Székesfehérvári Művészek Társasága a Felsővárosi Alkotóházban, a Kertalja utca 8.szám alatt. A látogatók nyomon követhetik a műtárgyak születését a tervezéstől a kivitelezésig. Megismerhetik az ott alkotó képző- és iparművészeket, és az alkotás folyamatát. A Nyitott műterem programsorozat nyitó rendezvényére kedden került sor a Felsővárosi Alkotóházban.
2024.05.14. -
Szerdán hirdetik ki a győzteseket
Május 15-én, szerdán délután kerül sor a Fehérvár épületei fotópályázat ünnepélyes megnyitójára. A helyezettek és a különdíjasok is kihirdetésre kerülnek, az alkotások pedig a Vörösmarty Színház galériájában foglalják el helyüket.
2024.05.14. -
Kamarakoncert a legkisebbekkel
Második alkalommal hívták életre a Hermann László Kamarazene Találkozót. Az eseményen a zeneiskola hat évfolyamán tanuló zenészpalánták léptek zsűri előtt színpadra.
2024.05.14. -
Szimbólumok népzenei világunkban
Új programsorozattal jelentkezett a Szent István Művelődési Ház. Az első előadáson a népzenei kultúra szimbolikáját ismerhették meg az érdeklődők, Móser Zoltán előadásban.
2024.05.14.
Az Alba Regia Táncegyüttes múltját, jelenét és jövőjét is láthattuk a színpadon a tánc világnapján
A tánc világnapi bemutatón az Alba Regia Táncegyüttes és a Múltidézők csoport előadásában elevenedtek meg a régmúlt díjnyertes koreográfiái, és az elmúlt idők sikerszámai.
„A tánc világnapja mindig mindenhol ünnep, de ebben a városban különösen az, és hosszú évek óta egy gála is kapcsolódik ehhez az ünnephez Székesfehérváron. Az idén kétnapos lesz az ünnep, hiszen hétfőn bemutatkoznak a tánc különböző műfajaiban alkotó közösségek is a Belvárosban.” - mondta el köszöntőjében dr. Cser-Palkovics András polgármester. Hozzátette, hogy az idei évben egy jubileum is kapcsolódik a világnaphoz, hiszen 75 éves az Alba Regia Táncegyüttes, ami mára igazi mozgalommá nőtte ki magát. A polgármester kiemelte, hogy az Alba Regia Táncegyüttes nem csak hagyomány, hanem élő hagyomány Székesfehérváron és a városban nagyon sok embernek vannak szép élményei az együtteshez kapcsolódóan.
dr. Cser-Palkovics András polgármester a jubileum alkalmából elismerő emléklapot nyújtott át Majoros Róbertnek, az Alba Regia Táncegyüttes művészeti vezetőjének.
Az ünnepi gálán klasszikus hármas tagolású, a múlt, jelen és jövő tengelyen nyugvó műsort láthatott a közönség. Az első blokk Botos József előtt tisztelgett, aki 34 évig koreografált az Alba Regia Táncegyüttesnél, húsz évig volt a székesfehérvári Táncház vezetője, valamint a Királyi Napok Nemzetközi Néptánc fesztivál igazgatója szintén húsz éven át. Az előadott Botos József koreográfiák az 1970-es évek végén, illetve az 1980-as évek közepén keletkeztek.
Olyan meghatározó darabokat láthattunk, mint a Fut a kosár párválasztó táncot a jelenlegi tánckar előadásában, vagy a Tánc a Tyukodi nótára című alkotást, amit az együttes veteránjai adtak elő, többen külföldről érkeztek haza, hogy eltáncolják Botos József szerzeményét a fehérvári közönségnek. Láthatta a közönség az Éva szívem Éva című klasszikust is, amelynek fókuszban az éneklés állt. A múltat jelző blokk zárásaként a Szatmári tánc következett, és a közönség vastapssal jutalmazta a táncosokat.
A folytatásban a jelen következett és Majoros Róbert művészeti vezető, valamint művészeti munkatársai, Majorosné Szabó Veronika, Tombor Bea és Molnár Gábor koreográfiáit láthatta a közönség, A „jelenben” a mozdulatlan legendák első világháborús tételét láthattuk, majd a padkaporos bál dél-alföldi táncai, illetve mezőföldi táncok következtek. A jelen blokkot az Egy tőről fakasztva című koreográfia zárta. A tánc világnap előadást ezt követően a jövő tehetségeinek alkotásai színesítették, “Örökül kaptuk, örökbe adjuk…” címmel láthatta a közönség Sáfrán Balázs koreográfiáját.
A tánc világnapja alkalmából rendezett ünnepségsorozat hétfőn 17 órától folytatódik.
A III. Fehérvári Tánc Ünnep keretében közös felvonulást és örömtáncot szerveznek a fehérvári táncegyesületek, a Székesfehérvári Táncművészek Szövetsége tagjai, akik az Országalmánál gyülekeznek, majd táncos flashmob keretében vonulnak a Magyar Király előtti térig, ahol felolvassák az idei világnap nemzetközi üzenetét, majd örömtánc keretében mutatkoznak be a csoportok.