-
13. TESZ futás Fehérváron
Hagyományosan Pünkösdhétfőn, immár 13. alkalommal rendezte meg idén a Tiszta, Egészséges Székesfehérvárért futóversenyt az Alba Regia Atlétikai Klub, a Depónia Nonprofit Kft-vel és a város Önkormányzatával közösen. A TESZ futást méltán nevezhetjük városunk egyik legnépszerűbb tömegsport-rendezvényének, hiszen ezúttal minden eddiginél többen neveztek. Nem maradhatott el a Depónia-futás sem, ahol 1500-an álltak rajthoz.
2024.05.20. -
Három fehérvári arany
A Váltófutó Országos Bajnokság az első szabadtéri pályabajnokság, melyen az ARAK hagyományosan jól szerepel. Tizenhárom egységet indítottak idén a fehérváriak Kaposváron, az eseménnyel átadott, részben felújított Atlétikai Központban. A sikeres szereplés folytatódott, három bajnoki címmel, egy ezüstéremmel és két bronzzal gyarapodott az ARAK éremgyűjteménye.
2024.05.20. -
Bronzérmes az Alba
Véget ért a Magyar férfi kosárlabda NB1 bronzéremért vívott párharca. A pénteken rendezett mérkőzés győzelmének köszönhetően a következő szezonban nemzetközi kupában is bizonyíthat az Arconic-Alba Fehérvár.
2024.05.20. -
Jön a megyei kupadöntő
A Fejér Vármegyei Labdarúgó Szövetség immár másodszor rendezhet megyei kupadöntőt a Sóstói Stadionban. Az idei kiírásban a Sárbogárd és a Mór között dől el az elsőség sorsa.
2024.05.17.
Südstadtban győzött a Cornexi-Alcoa
A női kézilabda NB1. 10 fordulójában a Cornexi-Alcoa a Hypo Niederösterreich otthonába látogatott. A fehérvári lányok a Spartacus és a Wiener Neustadt után az osztrák együttest is legyőzték 31-29 arányban.
A női kézilabda NB1. 10 fordulójában a Cornexi-Alcoa a Hypo Niederösterreich otthonába látogatott. A fehérvári lányok a Spartacus, és a Wiener Neustadt után az osztrák együttest is legyőzték 31-29 arányban.
Úgy tűnik a Cornexi-Alcoa női kézilabdacsapata megtalálta azt a bizonyos fonalat. A kifejezetten csalódást keltő bajnoki rajt után - bár az EHF-kupából kiesett a csapat - kezdi megtalálni önmagát a fehérvári együttes. A hétvégén egy egykor szebb napokat megélt csapatot győzött le a Szabó Edina által dirigált együttes Südstadtban. Felváltva estek a gólok az első félidőben, az első játékrész végére azonban a Hypo 2 gólos előnyre tett szert, így 17-15-ös hazai vezetéssel fordultak a csapatok. A második félidő hajrájának elején azonban már 4-gyel a Cornexi vezetett és a végén 2 góllal, 31-29-re győzött a fehérvári együttes.
10 forduló után, így 5 győzelemmel és 5 vereséggel jelenleg az 5. helyen áll a tabellán.