-
13. TESZ futás Fehérváron
Hagyományosan Pünkösdhétfőn, immár 13. alkalommal rendezte meg idén a Tiszta, Egészséges Székesfehérvárért futóversenyt az Alba Regia Atlétikai Klub, a Depónia Nonprofit Kft-vel és a város Önkormányzatával közösen. A TESZ futást méltán nevezhetjük városunk egyik legnépszerűbb tömegsport-rendezvényének, hiszen ezúttal minden eddiginél többen neveztek. Nem maradhatott el a Depónia-futás sem, ahol 1500-an álltak rajthoz.
2024.05.20. -
Három fehérvári arany
A Váltófutó Országos Bajnokság az első szabadtéri pályabajnokság, melyen az ARAK hagyományosan jól szerepel. Tizenhárom egységet indítottak idén a fehérváriak Kaposváron, az eseménnyel átadott, részben felújított Atlétikai Központban. A sikeres szereplés folytatódott, három bajnoki címmel, egy ezüstéremmel és két bronzzal gyarapodott az ARAK éremgyűjteménye.
2024.05.20. -
Bronzérmes az Alba
Véget ért a Magyar férfi kosárlabda NB1 bronzéremért vívott párharca. A pénteken rendezett mérkőzés győzelmének köszönhetően a következő szezonban nemzetközi kupában is bizonyíthat az Arconic-Alba Fehérvár.
2024.05.20. -
Jön a megyei kupadöntő
A Fejér Vármegyei Labdarúgó Szövetség immár másodszor rendezhet megyei kupadöntőt a Sóstói Stadionban. Az idei kiírásban a Sárbogárd és a Mór között dől el az elsőség sorsa.
2024.05.17.
Hat Nemzet Torna Szlovákiával
A világbajnok Szlovákia és az A-csoportos Ukrjana és Fehéroroszország is részt vesz a november 6-9-e között megrendezendő budapesti tornán. A hazai, magyar válogatotton kívül Hollandia és Horvátország is képviselteti magát.
A világbajnok Szlovákia és az A-csoportos Ukrjana és Fehéroroszország is részt vesz a november 6-9-e között megrendezendő budapesti tornán. A hazai, magyar válogatotton kívül Hollandia és Horvátország is képviselteti magát.
A tavaly indult Eurotour-sorozat idei második állomása november elején, a budapesti AstraZeneca csarnokban lesz. Igazi hokiélménnyel szolgálnak majd a csapatok, hiszen a világbajnok Szlovákia mellett az A-csoportos Ukrajna és az idén kiesett fehéroroszok is részt vesznek a tornán.
Az előzetesen kijelölt 30 fős keretben 14 fehérvári, 10 dunaújvárosi játékos található. Keretszűkítésre pénteken kerül sor - mondta el kérdésünkre Palla Antal, a válogatott technikai vezetője. Hozzátette: a keret hétfőn kezdi meg a közös munkát és készül a csütörtöki szlovákok elleni történelmi mérkőzésre.
A hat csapatot két csoportra osztották. Az A jelű csoportban a magyarok mellett a hollandok és a szlovákok kaptak helyet, míg a B csoportban a horvárok, az ukránok és a fehéroroszok találhatók.Igazi hokicsemege lesz ebben a csoportban a fehérorosz - ukrán összecsapás.
A csoportmérkőzések után vasárnap kerül sor a helyosztokra.
A tornára Székesfehérváron, a Jégcsarnok pénztárában is meg lehet váltani a jegyeket: okt. 30-31-én és nov. 3-4-én 15 és 18 óra között, míg nov 1-2-án 9-12 óra között. A belépők kategóriáktól függően 800 és 5000 forint között mozognak.
A magyar válogatott programja:
november 6. (csütörtök) 17 óra: Magyarország - Szlovákia
november 7. (péntek) 18 óra: Magyarország - Hollandia
Ezt követik majd vasárnap a helyosztó mérkőzések, ahol a magyar válogatott várhatóan a 3. helyért játszik.